Artist


Zsuzsa Szabó

Zsuzsa Szabó

Birth: 1962. május 12.

Bábszínész, báb- és díszlettervező.

Szakmai munkásságom és magánéletem az utóbbi évekig kizárólag szülővárosomhoz kötött. Pár évvel ezelőtti elhatározásom, hogy a város közelében lévő faluba, Cserkútra költözöm, jelentős változást hozott minden tekintetben. Ekkor alapítottam meg önálló művészi vállalkozásomat LEVENDULASZÍNHÁZ néven, s a mai napig is elsősorban ennek kereteiben…

 Continue

Current programs


No program is currently running.

Bábszínész, báb- és díszlettervező.

Szakmai munkásságom és magánéletem az utóbbi évekig kizárólag szülővárosomhoz kötött. Pár évvel ezelőtti elhatározásom, hogy a város közelében lévő faluba, Cserkútra költözöm, jelentős változást hozott minden tekintetben. Ekkor alapítottam meg önálló művészi vállalkozásomat LEVENDULASZÍNHÁZ néven, s a mai napig is elsősorban ennek kereteiben tevékenykedem. A bábművészethez tartozó valamennyi területben jártas vagyok, ezekben szakmai sikereket és elismerést szereztem az elmúlt húsz év során:

Pályámat 1981-ben az akkor hivatásossá váló Bóbita bábszínházban kezdtem az első években a bábkészítő műhelyben dolgozva, majd az akkor legmagasabb hazai szakmai képesítést adó (felsőfokú szakirányú) Bábszínész képző Stúdiót 1983-ban jeles diplomával zárva. A bábszínházban tervezési feladatokat kaptam, így tapasztaltabb alkotótársaim oldalán a praxis iskolájában tanultam tovább.

1989-94 között a bábjáték pedagógiai vonatkozásaival foglalkoztam intenzíven egy saját kezdeményezésű módszertani kísérlet kapcsán.
1991-99 között Dunaújvárosban fennállásának teljes ideje alatt a Szalakóta felnőtt bábcsoport művészeti vezetője voltam.
1994-98 között ismét a Bóbita bábszínház tagjaként a Kamaraterem önálló vezetőjeként ötvözhettem a szakmában addig szerzett tapasztalataimat. Saját tervezésben-rendezésben szólójátékokat mutattam be, melyek országosan elismertek voltak. Egy kiváló alkotó team eredményeként művészileg kiemelkedő előadást hoztunk létre, melyet az elmúlt évek legjobb előadásai között tartanak számon ma is. (Kiss Anna: Hol van a világ vége?)

Jelentősebb szakmai eredményeim

Tervezőként, kivitelezőként:

1986-tól számos darab elkészítése, ezek 1989–től kezdődően több, mint 10 önálló és csoportos kiállításon kerültek bemutatásra.
(1989 Pécs, Kisgaléria – önálló; 1995 Pécs, Kisgaléria – csoportos)
2002-ben 20 éves munkásságomat összefoglaló vándorkiállítás 4 magyarországi helyszínen, és egy része Spanyolországban, a magyarországi bábművészetet reprezentáló kiállításban került bemutatásra.

1986 Csukás István: Ágacska (Bóbita bábszínház)
1990 Vonaton (saját produkció)
1994 Pilinszky: Ének a kőszívű királyról (Bóbita bábszínház)
1996 Kiss Anna: Hol van a világ vége? (Bóbita bábszínház)
1998 Weöres Sándor: A holdbeli csónakos (Levendulaszínház)
1999 Kiss Anna. Alma és hold a tükrömben (Levendulaszínház)
2000 Lammel-Nagy- Szabó: Parasztbiblia (Levendulaszínház)
2001 Szabó: A világszép nádszálkisasszony (Levendulaszínház)
2002 Szabó: A lakodalmas kőbálvány (Levendulaszínház)
2003 Szabó: A falu csúfja meg a falu szépe (Puck bábszínház, Kolozsvár)

Kiemelkedő színészi alakítások:

Pösze egér Csukás: Ágacska –1986
Vonaton szólójáték – 1990
A kígyókirály gyűrűje szólójáték – 1995
Hol van a világ vége? szólójáték – 1996
Vitéz László Weöres: A holdbeli csónakos –1998

Zsuzsi néni Turka, a táncoló kecske –1998
Póla Kiss Anna: Alma és hold a tükrömben – 1999
Kalala Szabó: A világszép nádszálkisasszony – 2001

Rendezőként:

Vonaton – 1990 (önálló produkció,2000 Levendulaszínház, felújítás)
A kígyókirály gyűrűje – 1995 (beavatószínházi ea. Bóbita, 2001 Levendulaszínház, felújítás)
A brémai muzsikusok – 1997 (Szalakóta, Dunaújváros)
Weöres: A holdbeli csónakos – 1998 (Levendulaszínház)
Joanna Kulmowa: Gyű te, Amália – 2001 (Mesebolt bábszínház, Szombathely)
Szabó: A világszép nádszálkisasszony – 2001 (Levendulaszínház)
Szabó: A falu csúfja meg a falu szépe – 2003 (Puck bábszínház, Kolozsvár)
Mészöly-Szabó: Törpetorony – 2004 (Levendulaszínház)
Gulyás: A Lánghordozó lovag – 2008 (Levendulaszínház)
Szabó: Nyam-nyami – 2009 (Kövér Béla bábszínház Szeged)
Szabó: A milliomos macska – 2010 (Kövér Béla bábszínház Szeged)
Szabó: A dzsömblik nahy utazása – 2011 (Kövér Béla bábszínház Szeged)
Heindl: A brémai muzsikusok – 2013 (Kövér Béla bábszínház Szeged)

Díjak:

Kiss Anna: Hol van a világ vége? c. előadásáért.

1997. március Kecskemét – legjobb színész és tervező
1998. április Bielsko-Biala (PL) –legjobb színész és tervező díja
1998. június Pécs (Nemzetközi Felnőtt Bábfesztivál) – UNIMA Nagydiploma
1998. szeptember Szabadka (YU) – legjobb színész díja
1999. szeptember Zágráb – PIF (HR) – szcenikai díj
1999. október Ostrava – (CZ) – zenei díj

Mészöly-Szabó: Törpetorony c. előadásért

2005. május III. Országos Gyermekszínházi Szemle (Budapest) 3. Díj
2006. szeptember Zágráb – PIF (HR) – A legemberibb üzenet díja

Pedagógia területén:

1990-től részt vállalok a posztgraduális felnőttképzésben tanfolyamok és szakmai konferenciák
keretében. (pl. PTE-IFK)
1992 -Te is bábozz velünk! (módszertani könyv Ferling-Press, Pécs)
1998 - alapfokú bábjáték tanterv a NAT számára
1999 - alap-és középfokú bábjáték tanterv a művészeti szabadiskolák számára
2001- első nyári szakmai tábor a cserkúti Levendula Alkotóházban
2002 - a Kaposvári Egyetem Csokonai Vitéz Mihály Pedagógiai Főiskolai Kar drámapedagógia szakirányú továbbképzésében mint előadó bábjátékot, díszlet és jelmeztervezést tanítottam

Gulliver bérlet - Hamupipőke

Gulliver bérlet - Hamupipőke

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Director
Zenés Mesés Bérlet: Suszter és a karácsonyi manók

Zenés Mesés Bérlet: Suszter és a karácsonyi manók

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Zizi Manó

Recommendations


Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.



A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam, irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)

X