Artist


Katalin Benedekffy

Katalin Benedekffy

Birth: 1977 november 22. (Nagygalambfalva/Románia)

Operaénekesnő, színművész.

1998-ban Magyarországra költözött. 2002-ben, a Pesti Magyar Színház színiakadémiai záróvizsgája után a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött, ahol a Csókos asszony Rica-Maca szerepében mutatkozott be. Két év múlva már Budapesten a Thália Színházban játszotta Anitát a West Side Story-ban. 2004-ben a Győri Nemzeti Színház színművésze lett.…

 Continue

Current programs


No program is currently running.

Operaénekesnő, színművész.

1998-ban Magyarországra költözött. 2002-ben, a Pesti Magyar Színház színiakadémiai záróvizsgája után a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött, ahol a Csókos asszony Rica-Maca szerepében mutatkozott be. Két év múlva már Budapesten a Thália Színházban játszotta Anitát a West Side Story-ban. 2004-ben a Győri Nemzeti Színház színművésze lett. Miss Saigon Gigijeként debütált, amit számos további főszerep követett. Karrierje Budapesten az Operettszínházban folytatódott, a Rómeó és Júlia című musicalben játszotta a Dada szerepét nemcsak a fővárosban, hanem a Szegedi Szabadtéri Játékokon is. 2007-ben, a Szolnoki Szigligeti Színházban töltött éveit Lehár Ferenc Zsuzsi kisasszony című nagyoperettjének címszerepével kezdte. 2008-ban lett a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház primadonnája. 2012-ben megkapta a Báthory Erzsébet musical-opera címszerepét, amelyet nagy sikerrel játszottak a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon és Kolozsváron is. 2012-2013-ban a székesfehérvári Koronázási Ünnepi Játékok keretein belül megrendezett Koronázási szertartásjáték – István és Szent László oratóriumban Mária Nagyboldogasszonyt alakította. 2015 januárjában a Torontóban és Hamiltonban lépett fel nagy sikerrel a SALUTE TO VIENNA hagyományos újévi koncertsorozatán. Ugyan ebben az évben Mozart Don Giovanni operájában Zerlina szerepét énekelte a Debreceni Csokonai Színházban valamint a budapesti Erkel Színházban. Számos hazai és külföldi nagyszabású koncertje után 2016 januárjában újra a SALUTE TO VIENNA primadonnájaként lépett fel Kanadában. Jelenleg a Szegedi Nemzeti Színházban játssza Adina szerepét, Donizetti Szerelmi bájital című operájában. Rendszeresen látható az RTL Klub és Duna Televízió műsoraiban, hallható a Dankó Rádióban.

Színházi szerepei mellett 2003-ban végzett a Berzsenyi Dániel Főiskola Bölcsészettudományi karán, s diplomamunkájaként elkészítette saját dokumentumfilmjét, a Huncutazást, amelynek szerkesztője és rendezője is egyben. A filmet többször vetítette a Duna Televízió és a PAX TV is.
2007 áprilisában megalapította saját iskoláját, a Szín-Varázs Színi- és Készségfejlesztő Iskolát, melynek vezetője és tanára lett.
2010-től tanul operaéneklést, ekkor kezdődött operaénekesi karrierje számos belföldi és külföldi koncerttel. Magyarország mellett énekelt többek között Ausztriában, Izraelben, Japánban, a Kanári-szigeteken, Németországban, Svájcban, Spanyolországban és Székelyföldön. Jelenlegi mestere a világhírű mezzoszoprán Hamari Júlia. Előtte Laki Krisztinával és Tokody Ilonával is dolgozott.

Díjai
Aranylemez (Csengettyű, csengettyű, 2003)
Mester és Tanítvány művészeti díj (Tokody Ilona tanítványaként, 2013)
Szent György Lovagrend (2017)
PRIMA Díj- VOSZ Csongrád megye (2018)
Magyar Arany Érdemkereszt (2023)

Önálló estjeiből:
Népdaltól az operáig
Álarc nélkül
Klasszikusok könnyedén
Bécsi Klasszikusok
Musica dell'a anima

Filmszerepeiből:
Huncutazás (2004)
Barátok közt - Fürst Edit (2004)
Kérnék egy kocsit - Vanda (2003)
Kisváros - Pusztai Aletta (2000)
Komédiások (2000)

Az asszony ingatag Opera- és operettgála a Győri Nemzeti Színházzal

Az asszony ingatag Opera- és operettgála a Győri Nemzeti Színházzal

Győri Nemzeti Színház
  • Other
Báthory Erzsébet (musical-opera)

Báthory Erzsébet (musical-opera)

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Báthory Erzsébet
KARÁCSONYVÁRÓ KONCERT | BENEDEKFFY KATALIN

KARÁCSONYVÁRÓ KONCERT | BENEDEKFFY KATALIN

MOMkult
  • Zenész
MA ÖNRŐL ÁLMODTAM MEGINT…

MA ÖNRŐL ÁLMODTAM MEGINT…

Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
  • Actor/Actress
Népdaltól az operáig - Benedekffy Katalin előadóestje

Népdaltól az operáig - Benedekffy Katalin előadóestje

RaM Colosseum
  • Other
NIKOLA TESLA-Végtelen Energia

NIKOLA TESLA-Végtelen Energia

Csiky Gergely Színház
  • Duka Tesla/Sarah Bernhardt
Nine - Kilenc

Nine - Kilenc

Budapesti Operettszínház
  • Stephanie Necrophorus - újságíró
Stabat Mater

Stabat Mater

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Ének (szoprán)
Viktória

Viktória

Békéscsabai Jókai Színház
  • Viktória
VIKTÓRIA

VIKTÓRIA

Békéscsabai Jókai Színház
  • Viktória, a felesége
xKoncert a zsinagógában

xKoncert a zsinagógában

Dohány utcai zsinagóga és Zsidó Múzeum
  • Operaénekesnő

Recommendations


Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.



A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam, irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)

X