Program


Aktuális előadások







Az Operettszínház épületének megálmodója és építtetője, Somossy Károly minden idők legnagyobb magyar életművésze volt. Élete több kalandregény témája lehetne. Nemcsak Budapestet tanította meg mulatni, hanem egész Európát. Az 1894-ben megnyílt Somossy Orfeumba jártak szórakozni a bécsi, a berlini, de még a szentpétervári urak is. A leendő angol király, VII. Edward is gyakori vendége volt az Orfeumnak, és az ős csárdáskirálynő, Carola Cecília kegyeit kereste. Somossy építtette föl a magyar Las Vegast: a Konstantinápoly Budapesten nevű vigalmi negyedet is. Az orfeumi miliőben gyökerezik Kálmán Imre operettforradalma, a 20. század első felének magyar előadóművészete, irodalmunknak az a vonulata, melyet Krúdy Gyula és Heltai Jenő neve fémjelez, de bizony Hollywood és a Broadway megálmodói közül is többen ebből a világból merítettek ihletet.

Ebbe a varázslatos miliőbe röpít vissza Az Orfeum mágusa című nagyoperett, amely egyféleképpen a Csárdáskirálynő előtörténete. Bolond világ ez, mindenki úgy mulat, mintha nem lenne holnap. Somossy az éjszaka királya, és úgy is él, mint egy király. Szeretője az Orfeum gyönyörű primadonnája, Carola Cecília, aki egyúttal üzlettársa is: együtt fosztogatják a mágnásokat. Minden a legnagyobb rendben zajlik, mígnem Somossy felfigyel egy új tehetségre, a sziporkázó Bellára, az Orfeumba pedig nagy csinadrattával bevonul Lazarovics Zdénkó, a Monarchia leggazdagabb mágnása, aki Carola Cecília kezét jött megkérni. Somossy irodájába ugyanekkor váratlan látogató érkezik: Ármina, a felesége, aki megelégelte férje kicsapongásait. A szelíd feleség harcos sárkánnyá vedlik. Az éles eszű új primadonna kemény diónak bizonyul mind Somossy, mind Carola Cecília számára, a könnyű prédának tűnő, bohó búzamágnás, Zdénkó pedig a lehető legkeményebb ellenfélnek, bármennyire imádnivaló bohóc is. Kitör az őrület. A szerelmi szálak gordiuszi csomóvá bonyolódnak, mindenki mindenkibe szerelmes – és a hatodik hősszerelmes, a herceg még meg sem érkezett. Az Orfeumban fogadásokat kötnek, hogy ki lesz a győztes. A helyzetet kihasználva Somossy ellenségei is akcióba lépnek, a mágus meggyilkolását tervezik, és a szédült, érzelmes komédia átcsap vérizgalmas thrillerré. Pedig a herceg még mindig nem érkezett meg… Ki győz? Somossy vagy a haragosai? A feleség vagy a szerető? Vagy ennél komplikáltabb a végkifejlet? Váratlan fordulatok sokasága után kiderül. Csak annyit árulhatunk el, hogy egy győztes garantált: a 3. évezredben ismét feltámadt magyar operett.

Ajánló


A többféle feldolgozást is megélt alapművet most Grigori Frid egyszemélyes operaváltozatában ismerhetik meg a Budapesti Operettszínház nézői.

„Hegedűs a háztetőn… valahol mind azok vagyunk. Megpróbálunk egy letisztult dallamot kicsalni, miközben egyensúlyozunk, hogy ne szegjük nyakunkat. Nem könnyű!”

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!



A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam, irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)

X