művész


Jakab  Tamás
3

Jakab Tamás

Született: 1962. október 23. (Debrecen)

Színművész.

1985-ben szerzett színművész diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Ezután a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, ahol – kisebb megszakításokkal – azóta is játszik. 1985-ben Emir Kusturica és Ljubiša Ristic megnézték Witkievicz: Az őrült és az apáca című darabját, melyben Jakab Tamás alakította Walpurgot, az őrült költőt,…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Színművész.

1985-ben szerzett színművész diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Ezután a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, ahol – kisebb megszakításokkal – azóta is játszik. 1985-ben Emir Kusturica és Ljubiša Ristic megnézték Witkievicz: Az őrült és az apáca című darabját, melyben Jakab Tamás alakította Walpurgot, az őrült költőt, és rögtön meghívták azóta legendássá vált társulatukba, az Atelier 212-be. Négy évig, a háború kitöréséig a társulat oszlopos tagja volt, játszotta többek között a Hamlet címszerepét, és Richmondot a III. Richárdból – szerbül.

2002-ben Jászai Mari díjjal tüntették ki. 2003 és 2005 között a Veszprémi Petőfi Színház művésze volt. A La Mancha lovagjában nyújtott alakításáért 2003-ban Latinovits Zoltán-díjban részesült. A Bujtor István által rendezett Kakukkfészek előadással bejárta az országot. Számos filmet forgatott. Még a főiskolai évek alatt készült egyik kedvence a Befejezetlen ragozás. Szerepelt a Széchenyi életét feldolgozó Hídemberben és a Glamourban, mely a 31. Magyar Filmszemle fődíjas alkotása lett. Négyszeres Dömötör-díjas művész.

Főbb szerepei:
Ken Kesey: Kakukkfészek – Billy Bibitt
Shakespeare: Hamlet – Hamlet
Shakespeare: III. Richárd - Richmond
MacDermot – Rado – Ragni: Hair – Claude
Kálmán: Csárdáskirálynő – Bóni
Moliere: Tartuffe – Tartuffe
Shakespeare: Vízkereszt – Malvolio
Stein – Bock – Harnick: Hegedűs a háztetőn – Mótel
Rice – Webber: Jézus Krisztus szupersztár – Júdás
Witkievicz: Az őrült és az apáca – Walpurg
Leigh – Darion: La Mancha lovagja – Don Quijote
Tagozat: Próza tagozat

Fontosabb szerepek a Szegedi Nemzeti Színházban:
William Shakespeare: Lear Király Gloster
Kodály Zoltán: Háry János Krucifix generális
Csáth Géza: A Janika Tolnay, háziorvos
Darvasi László: Bolond Helga 2006-2007 Kauf
Horváth Péter: Csaó Bambínó Színész
Dés - Geszti - Békés: A dzsungel könyve 2006-2007 Balu
William Shakespeare: Hamlet Színész 2. később második sírásó
Anthony Burgess: Mechanikus narancs csavargó, Brodsky
H.P. Bigest: Hab Selyem, inkább ötven, szintén szemüveges
A kávéház Don Marzio (a don)
Simon Stephens: Pornográfia öregúr vagy öregasszony
Don Guritán
Shakespeare: A tévedések komédiája Szolinusz, Efezus hercege
Királyasszony lovagja (Ruy Blas) Don Guritán
JACQUES OFFENBACH: Orfeusz az alvilágban Szophosz
GEORGES FEYDEAU: Bolha a fülbe Baptistin
MOLNÁR FERENC: Liliom - Egy csirkefogó élete és halála Berkovics detektív; Fogalmazó
Kálmán Imre: CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ Miska, főpincér
William Shakespeare: A MAKRANCOS HÖLGY Gremio
Kosztolányi Dezső: ÉDES ANNA Vizsgálóbíró (filmen)
Kodály Zoltán: HÁRY JÁNOS Ebelasztin báró

Szerepek az aktuális évadban:
Kálmán Imre: CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ Miska, főpincér
William Shakespeare: A MAKRANCOS HÖLGY Gremio
Kosztolányi Dezső: ÉDES ANNA Vizsgálóbíró (filmen)
Kodály Zoltán: HÁRY JÁNOS Ebelasztin báró

A GYERMEKKIRÁLY - ŐSBEMUTATÓ!  Pozsgai Zsolt történelmi játéka 1068-ban

A GYERMEKKIRÁLY - ŐSBEMUTATÓ! Pozsgai Zsolt történelmi játéka 1068-ban

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Színész
A hülyéje

A hülyéje

Szegedi Nemzeti Színház
  • Pinchard
A makrancos hölgy

A makrancos hölgy

Szegedi Nemzeti Színház
  • Gremio
A revizor

A revizor

Nemzeti Színház
  • Ivan Kuzmics Spekin, postamester
A tévedések komédiája

A tévedések komédiája

Szegedi Nemzeti Színház
  • Szolinusz, Efezus hercege
A. P. Csehov: Sirály

A. P. Csehov: Sirály

Szegedi Nemzeti Színház
  • Jevgenyij Szergejevics Dorn, orvos
Ahogy tetszik

Ahogy tetszik

Szegedi Nemzeti Színház
  • A száműzött vagy idősebb Herceg
Amadeus

Amadeus

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Salieri inasa, Bonno karmester
Arthur Miller: A nép ellensége / Henrik Ibsen / B.

Arthur Miller: A nép ellensége / Henrik Ibsen / B.

Szegedi Nemzeti Színház
  • Morten Kiil, Dr. Stockmann apósa, nyugalmazott városi tanácsnok, bőrmanufaktúra-tulajdonos
Az elveszett levél

Az elveszett levél

Szegedi Nemzeti Színház
  • ELNÖK ÚR, az állandó bizottság elnöke, a választási bizottság, a tanügyi bizottság, és más választmányok elnöke
Az öreg hölgy látogatása

Az öreg hölgy látogatása

Szegedi Nemzeti Színház
  • Ill
Bánk Bán

Bánk Bán

Szegedi Nemzeti Színház
  • Tiborc
Bolha a fülbe

Bolha a fülbe

Szegedi Nemzeti Színház
  • Baptistin
Don Juan

Don Juan

Szegedi Szabadtéri Játékok
  • DON JUAN, Don Louis fia
Édes Anna

Édes Anna

Szegedi Nemzeti Színház
  • Vizsgálóbíró
Frankenstein

Frankenstein

Szegedi Nemzeti Színház
  • Apa, apja
Haramiák

Haramiák

Szegedi Nemzeti Színház
  • Moser, lelkész
Háry János

Háry János

Szegedi Nemzeti Színház
  • Ebelasztin báró
Hedda Gabler

Hedda Gabler

Szegedi Nemzeti Színház
  • Brack biró
Jaroslav Hasek: SVEJK

Jaroslav Hasek: SVEJK

Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
  • Színész
Ken Kesey-Dale Wasserman: Száll a kakukk fészkére

Ken Kesey-Dale Wasserman: Száll a kakukk fészkére

Gyulai Várszínház
  • Billy Bibbit
Királyasszony lovagja

Királyasszony lovagja

Szegedi Nemzeti Színház
  • Don Guritán
La Mancha lovagja

La Mancha lovagja

Szegedi Nemzeti Színház
  • Cervantes, Don Quijote
Liliom

Liliom

Szegedi Nemzeti Színház
  • Berkovics detektív; Fogalmazó
Lőrinczy Attila: Élve megégetve – boszorkánytéboly

Lőrinczy Attila: Élve megégetve – boszorkánytéboly

Szegedi Nemzeti Színház
  • ORSA MIKLÓS, kereskedő, a város volt bírája
M. Bulgakov: Moliere, avagy az álszentek összeesküvése

M. Bulgakov: Moliere, avagy az álszentek összeesküvése

Szegedi Nemzeti Színház
  • LA GRANGE „REGISZTER”, színész, a társulat titkára
Macskafogó

Macskafogó

Szegedi Nemzeti Színház
  • Safranek
Május - Kávécsarnok

Május - Kávécsarnok

Szegedi Nemzeti Színház
  • Az öngyilkos (MÁJUS)
Martin McDonagh: Nagyon, nagyon, nagyon sötét dolog

Martin McDonagh: Nagyon, nagyon, nagyon sötét dolog

Szegedi Nemzeti Színház
  • Charles Dickens
MEMO

MEMO

Szegedi Nemzeti Színház
  • Lónyai Imre, Péter apja
Móricz Zsigmond: Rokonok

Móricz Zsigmond: Rokonok

Szegedi Nemzeti Színház
  • Berci bácsi, Kopjáss nagybátyja
Nyikolaj Koljada: A topmodell

Nyikolaj Koljada: A topmodell

Veres 1 Színház
  • Szara Abramovna
Orfeusz az alvilágban

Orfeusz az alvilágban

Szegedi Nemzeti Színház
  • Szophosz
Othello

Othello

Szegedi Nemzeti Színház
  • Brabantio, szenátor
Papp-Térey: Kazamaták

Papp-Térey: Kazamaták

Szegedi Nemzeti Színház
  • Szigeti János teherautó sofőr
PASTORALE

PASTORALE

Szegedi Nemzeti Színház
  • Kaunitz, kancellár
Pornográfia

Pornográfia

Szegedi Nemzeti Színház
  • öregúr vagy öregasszony
Rivalda 2011 Édes Anna

Rivalda 2011 Édes Anna

Thália Színház
  • Vizsgálóbíró (filmen)
Shaffer: Amadeus

Shaffer: Amadeus

Szegedi Nemzeti Színház
  • Salieri inasa, Bonno karmester
Shakespeare: Sok hűhó semmiért

Shakespeare: Sok hűhó semmiért

Szegedi Szabadtéri Játékok
  • Furkó, kisbíró
Svejk, a derék elsőháborús katona

Svejk, a derék elsőháborús katona

Szegedi Nemzeti Színház
  • Katz, a pap & Jungwirt, a fürdőző
Szása i Szása

Szása i Szása

Szegedi Nemzeti Színház
  • Béla, a katolikus pap
Szása I Szása

Szása I Szása

Békéscsabai Jókai Színház
  • Béla, a katolikus pap
Székely Csaba: Mária országa

Székely Csaba: Mária országa

Szegedi Nemzeti Színház
  • KÓRÓGYI ISTVÁN, királyi ajtónálló; VASKÚTI DEMETER, esztergomi érsek
Thuróczy Katalin: Pastorale

Thuróczy Katalin: Pastorale

Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete
  • Kaunitz, kancellár
Úrhatnám polgár

Úrhatnám polgár

Szegedi Szabadtéri Játékok
  • Filozófus/Heccelő
Úrhatnám Polgár-Előadásszerű Főpróba

Úrhatnám Polgár-Előadásszerű Főpróba

Szegedi Szabadtéri Játékok
  • Filozófus/Heccelő
Vízkereszt, vagy amit akartok

Vízkereszt, vagy amit akartok

Szegedi Szabadtéri Játékok
  • Kakpitány, Viola megmentője
VSZF 2013 (Szeged) Pipás Pista

VSZF 2013 (Szeged) Pipás Pista

Thália Színház
  • Sulák Mihály (idősebb tanyasi ember)
VSZF 2017. Utánképzés (Szeged)

VSZF 2017. Utánképzés (Szeged)

Thália Színház
  • Laci, társasházi közös képviselő
W. Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok

W. Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok

Szegedi Nemzeti Színház
  • Feste, bolond, tréfamester Oliviánál
Zalán Tibor: A fáklya kialszik

Zalán Tibor: A fáklya kialszik

Gyulai Várszínház
  • Hadnagy 2, Kém 2
Zalán Tibor: A fáklya kialszik

Zalán Tibor: A fáklya kialszik

Gyulai Várszínház
  • Hadnagy 2, Kém 2.
Zalán Tibor: A fáklya kialszik

Zalán Tibor: A fáklya kialszik

Gyulai Várszínház
  • Hadnagy 2, Kém 2.
Zalán Tibor: Szása i Szása

Zalán Tibor: Szása i Szása

Szegedi Nemzeti Színház
  • Béla, a katolikus pap

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!



A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam, irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)

X