művész


Galambos Erzsi
3

Galambos Erzsi

Született: † 1931–2023

Színművésznő.

Gyerekként Lakner Artúr Gyermekszínházában játszott. 1955-1958 között a Miskolci Nemzeti Színház tagja volt. 1958-1962 között a kecskeméti Katona József Színházban játszott és itt készítette első koreográfiáit is. 1962–1964 között a Petőfi Színház tagja volt. 1964–ben a Fővárosi Operettszínházhoz szerződött 1983-ig. 1983–tól a József Attila Színház tagja.…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Színművésznő.

Gyerekként Lakner Artúr Gyermekszínházában játszott. 1955-1958 között a Miskolci Nemzeti Színház tagja volt. 1958-1962 között a kecskeméti Katona József Színházban játszott és itt készítette első koreográfiáit is. 1962–1964 között a Petőfi Színház tagja volt. 1964–ben a Fővárosi Operettszínházhoz szerződött 1983-ig. 1983–tól a József Attila Színház tagja. Kezdőként Somlay Artúr, Latabár Kálmán, Rátonyi Róbert, Básti Lajos, Gombaszögi Ella és Honthy Hanna partnere volt.

Főleg zenés játékok, operettek szubrett- és primadonnaszerepeiben aratta sikereit. A musical műfajának egyik első hazai előadója. Prózai színésznőként is jelentős szerepek megformálója.

Díjak, kitüntetések:
Jászai Mari-díj (1968)
Érdemes művész (1973)
Kiváló művész (1981)
Tévékritikusok díja (1984) – az Osztrigás Mici és a Lola Blau című tévéjátékokban nyújtott alakításaiért
Déryné-díj (1993)
Kritikusok díja (1993)
Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (1998)
Kossuth-díj (2002)
József Attila-gyűrű (2013)
Kaló Flórián-díj (2016)
A Budapesti Operettszínház Életműdíja (2019)
Sztankay István-díj (2020)
A XIII. kerület díszpolgára (2020)
Emberi Hang életműdíj (2020)

Színházi szerepeiből:
Hárs László: A titkos örs... Vince
Farkas Ferenc: Zeng az erdő... Bözsi
Virágh Elemér - Lászlóffy Lajos - Grimm fivérek: Hamupipőke... Hamupipőke; Hétzsákné
Alekszandr Stejn: Személyes ügy... Marianna
Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij: Farkasok és bárányok... Glafira Alekszejevna
Sós György: Három kívánság... Julika
Jacobi Viktor: Leányvásár... Bessy
Kálmán Imre: Cirkuszhercegnő... Mábel
Carlo Goldoni: Két úr szolgája... Beatrice
Emőd Tamás: Lotharingia... Balerina
Huszka Jenő: Lili bárónő... Clarisse
Ábrahám Pál: Viktória... Riquette
William Shakespeare: Szentivánéji álom... Puck
Leo Fall: Sztambul rózsája... Midili Hanum
Jacques Offenbach: Egy marék boldogság... Piri
Csizmarek Mátyás - Nádassi László - Semsei Jenő: Érdekházasság... Éva
Ábrahám Pál: Hawaii rózsája... Bessy
Ábrahám Pál: Bál a savoyban... Daisy Parker
Szűcs György: Elveszem a feleségem... Bende Piroska
Iszaak Oszipovics Dunajevszkij: Fehér akácok... Larissza
William Shakespeare: Vízkereszt... Viola
Felkai Ferenc: A hercegkisasszony... Orsós Zsuzsi
Darvas Szilárd: Zöld láng... Panna
Csiky Gergely: Nagymama... Márta
Kálmán Imre: Csárdáskirálynő... Stázi grófnő
Németh Amadé: Simonyi óbester... Gyeride Panna
Aszlányi Károly - Karinthy Ferenc: A hét pofon... Maisie
Feydeau: Osztrigás Mici... Osztrigás Mici
Moldova György: Légy szíves Jeromos... Gyémánt Ibolya
Molnár Ferenc: Liliom... Mari; Muskátné
Paul Burkhard: Ötödik Frank... Frieda Fürst
Darvas Szilárd - Királyhegyi Pál: Lopni sem szabad... Yvette
Monty Norman - David Heneker: Espresso Bongo... Dixie
Milos Vacek: Jó éjt, Bessy!... Bessy Blake
Hidas Frigyes: Riviera... Lujza
Tamássy Zdenko: Hotel Amerika... Jerry
Alan Jay Lerner – Frederick Loewe: My fair Lady... Eliza Doolittle
Semsey Jenő - Szilágyi László: Békebeli háború... Deborrah
Oscar Wilde: Bunbury... Gwendolen
Török Rezső - Zoltán Pál: Péntek Rézi... Marcella revüsztár
Bernstein: West Side Story... Anita
William Shakespeare: Lóvátett lovagok... Rosaline
Mitch Leigh - Dale Wasserman: La Mancha lovagja... Aldonza
Rejtő Jenő: Tulipán... Miss Hunderbilt
Szakcsi Lakatos Béla: Piros karaván... Vorza
Illés Lajos: Egy fiú és a tündér... Mirigy
Galt MacDermot: Veronai fiúk... Szilvia
Hervé: Nebáncsvirág... Corinna; Fejedelemasszony
John Kander - Fred Ebb: Kabaré... Sally
Léon Gandillot: A kikapós patikárius... Leonide
Petrovics Emil: Salome... Salome
Graham Greene: Komédiások... Smithné
Eugène Labiche: Florentin kalap... Bárónő
Franz Arnold - Ernst Bach: Hurrá, fiú!... Gréti
Georg Kreisler: Lola Blau... Lola Blau
John Kander - Fred Ebb: Chicago... Roxie Hart; Morton mama
Alexandre Breffort - Marguerite Monnot: Irma, te édes... Irma
Fényes Szabolcs: Szerdán tavasz lesz... Dr. Koroda Klára
Yves Mirande - André Mouezy-Eon: Uraim, csak egymás után... Lysiane
Bertolt Brecht: Mahagonny városának tündöklése és bukása... Leokadja Begbick
William Shakespeare: III. Richárd... Erzsébet királyné
Charles Strouse: Taps... Margo Channing
Neil Simon: Mezítláb a parkban... Mrs. Banks
Bertolt Brecht: Koldusopera... Kocsma Jenny
Noel Gay: Me and my girl... Mária hercegnő
Selmeczi György: Még ma... Mária
Jerry Herman: Hello, Dolly!... Mrs. Dolly Levy
Kálmán Imre: Marica grófnő... Katja
Makszim Gorkij: Éjjeli menedékhely... Luka
Maury Yeston: Grand Hotel... Elizaveta Grusinszkaja
Szomory Dezső: Incidens az Ingeborg hangversenyen... Breitmayerné
Lengyel Menyhért: Az árny... Paula
Jule Styne: Gypsy... Rose
Csehov-Petrusevszkaja: A 3 nővér, kékben... Irina
Nagy Tibor: A kölyök... Madame Foyer
Richard Harris: Csupa balláb... Mavis
Karinthy Márton: Korai fagy... Mama
Molnár Ferenc: A doktor úr... Marosiné
Schönthan testvérek - Kellér Dezső - Horváth Jenő - Szenes Iván: A szabin nők elrablása... Borbála
Radó Denise: A Fedák-ügy avagy kontra, rekontra, szubkontra... Fedák Sári
Kocsák Tibor - Nagy András: Budapest, te csodás!...
Victor Máté: Villon és a többiek... Matilde
Kocsák Tibor: Légy jó mindhalálig... Doroghyné
Ábrahám Pál: 3:1 a szerelem javára... Melinda
Radó Denise: Galambos Erzsi - az első 70 évem...
Anthony Marriott - Bob Grant: Nász-frász... Evelyn
Mikszáth Kálmán: Különös házasság... Madame Malipau
Csiky Gergely: Kaviár... Miranda
Ron Aldridge: Csak kétszer vagy fiatal... Grace
Tasnádi István - Rejtő Jenő: Vanek úr Afrikában... Báden grófné
Darvasi László - Gáli József: Szabadság-hegy... Mama
Kocsák Tibor - Nagy András: Járom az utam...
Csukás István: Süsü a sárkány... Dadus
Ruttkay Zsófia - Hámos György: Mici néni két élete... Fáncsi

Koreográfiáiból:
Carlo Collodi - Litvai Nelli: Pinokkió
Georges Feydeau: Osztrigás Mici
Csiky Gergely: Nagymama
Darvas Szilárd: Zöld láng
Gyárfás Endre: Dörmögőék csodajátéka
Perényi Kálmán: Simonyi óbester
Kálmán Imre: Csárdáskirálynő
Ábrahám Pál: Bál a Savoyban
Ábrahám Pál: Viktória
Huszka Jenő: Lili bárónő
Huszka Jenő: Gül Baba
Jacobi Viktor: Leányvásár
Victorien Sardou - Émil de Najac: Váljunk el!
Carl Millöcker: Koldusdiák
Nyikolaj Alfredovics Adujev: Dohányon vett kapitány
Robert Planquette: A corneville-i harangok

Játékfilmek:
Dalolva szép az élet (1950)
Rákóczi hadnagya (1953)
Csendes otthon (1957)
Mindennap élünk (1963)
Özvegy menyasszonyok (1964)
A gyilkos a házban van (1970)
Szerelem első vérig (1985)
Mata Hari (1985)

Tévéfilmek:
Augusztusi kaland (1969)
Házasodj, Ausztria! (1970)
Üvegkalitka (1970)
Csalódások (1972)
Két fiú ült egy padon (1973)
Lili bárónő (1975)
A játszma I-II-III. (1976)
Maya (1978)
Földünk és vidéke (1978)
Karcsi kalandjai (1980)
Haláltánc (1981)
A canterville-i kísértet (1982)
Osztrigás Mici (1983)
Zenés TV színház (1983-1987)
Lola Blau (1984)
Gül baba (1985)
Zsuzsi kisasszony (1987)
Kártyaaffér hölgykörökben (1987)
Tea (2003)

Hangjáték:
Óz, a nagy varázsló (1980) .... Rossz boszorkány

Szinkronszerepei:
Burattino kalandjai (Priklyucheniya Buratino) (1976)
Cserebere (Trampa) (1978)
A szépség és a szörnyeteg (Beauty and the beast) 1991 - Mrs. Potts (Angela Lansbury)
A Szépség és a Szörnyeteg: Varázslatos karácsony 1997 - Mrs. Potts (Angela Lansbury)
Mulan (1998) - Fa nagyanyó (June Foray)

Az Éless-Szín vendége: GALAMBOS ERZSI

Az Éless-Szín vendége: GALAMBOS ERZSI

Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
  • Énekesnő
Csak kétszer vagy fiatal

Csak kétszer vagy fiatal

x/József Attila Színház
  • GRACE
Galambos Erzsi

Galambos Erzsi

Spinoza Színház
  • Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának, a Budapesti Operettszínház és a József Attila Színház örökös tagja
GALAMBOS ERZSI -Gálaest-

GALAMBOS ERZSI -Gálaest-

József Attila Színház
  • Színész
Galambos Erzsi 90 - Születésnapi revü

Galambos Erzsi 90 - Születésnapi revü

József Attila Színház
  • Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, Érdemes és Kiváló Művész, a Halhatatlanok Társulatának, a Budapesti Operettszínház és a József Attila Színház örökös tagja.
Galambos Erzsi: Lola Blau

Galambos Erzsi: Lola Blau

Spinoza Színház
  • Színész
HA Zenés sorozat / Rátonyi 100!

HA Zenés sorozat / Rátonyi 100!

Hírös Agóra
  • Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának, a Budapesti Operettszínház és a József Attila Színház örökös tagja.
Kaviár

Kaviár

x/József Attila Színház
  • MIRANDA, vénlány
MASZK - jótékonysági gálaest

MASZK - jótékonysági gálaest

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Színész
Mici néni két élete

Mici néni két élete

József Attila Színház
  • Fáncsi
Rátonyi Róbert emlékest - Rátonyi Róbert Színház

Rátonyi Róbert emlékest - Rátonyi Róbert Színház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló Művész, a Halhatatlanok Társulatának tagja, a Budapesti Operettszínház és a József Attila Színház örökös tagja
Sanzon sansz

Sanzon sansz

Magyar Állami Operaház
  • Közreműködik
Süsü, a sárkány

Süsü, a sárkány

x/József Attila Színház
  • Dadus
Süsü, a sárkány

Süsü, a sárkány

Kölcsey Központ
  • Dadus
Szerelmes történet: Angyalföldi ballada

Szerelmes történet: Angyalföldi ballada

József Attila Színház
  • Sorotárné
Szilveszterezzen velünk!

Szilveszterezzen velünk!

József Attila Színház
  • Színész
Veszek egy éjszakát

Veszek egy éjszakát

Békéscsabai Jókai Színház
  • Jozefa néni
Veszek egy éjszakát

Veszek egy éjszakát

József Attila Színház
  • Jozefa néni
VI. Veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztivál - BESZÉLGETÉS GALAMBOS ERZSIVEL

VI. Veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztivál - BESZÉLGETÉS GALAMBOS ERZSIVEL

Veszprémi Petőfi Színház
  • Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, Érdemes és Kiváló Művész, a Halhatatlanok Társulatának, a Budapesti Operettszínház és a József Attila Színház örökös tagja.
xCsak kétszer vagy fiatal

xCsak kétszer vagy fiatal

József Attila Színház
  • GRACE

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!



A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam, irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)

X