művész


Balássy Betty
3

Balássy Betty

2000-ben megrendezett Nemzetközi Jazz Énekverseny I. helyezést ért el, amelyet követően több zenekar is felfigyelt Betty kimagasló tehetségére, és zenei felkérések mellett saját szervezésű zenekaraival (Sapce Jam, Aktív Maszat, Full House, Freak, Funking,Cool Miners) járta az országot. Az igazi szakmai ismertsége a Jazz énekléssel kezdődött.(Balássy Betty Quintet, Budapest Jazz…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

2000-ben megrendezett Nemzetközi Jazz Énekverseny I. helyezést ért el, amelyet követően több zenekar is felfigyelt Betty kimagasló tehetségére, és zenei felkérések mellett saját szervezésű zenekaraival (Sapce Jam, Aktív Maszat, Full House, Freak, Funking,Cool Miners) járta az országot. Az igazi szakmai ismertsége a Jazz énekléssel kezdődött.(Balássy Betty Quintet, Budapest Jazz Orchestra, Budapest Big Band…stb)2001-ben felvették a Kőbányai Zenei Stúdió Jazz szakára, ahol tanára Berki Tamás volt.

2002-ben Betty-t felkérték a Harkányi Jazz Ének tanárának, amely nagyon megszerette Betty-vel a tanítást, és azóta magántanítással is foglalkozik.Ugyanebben az évben rendezte meg a Magyar Rádió a Garay Attila Nemzetközi Ének Versenyt, ahol III. helyezést ért el, és abban a megtiszteltetésben lehettett része, hogy együtt énekelhetett a világhírű Al Jarreau-val.2003-ban több ismert , népszerű előadó és zenekar lemezén énekelt.(Szekeres Adrienn, Zséda, Hevesi Tamás, TNT, Fiesta, Hauber-Spigiboy-Fresh)Betty énekangját még felfedezhettük több reklámfilmben és több TV műsor szignál eléneklésére is felkérték.2004-ben felkérték a Megasztár I. tehetségkutató vokál szekciójának vezetőjének, amely 2005-ben azonos szerepkörrel folytatódott a Megasztár III. résszel.Ez a tehetségkutató segítette elő, hogy Betty-t az egész ország megismerje, és felfedezhesse fantasztikus képességét.2006-ban Varga Ferivel felkérték az „Egy bolond százat csinál” című film főcím dal eléneklésére, ami óriási sikert hozott, hiszen a dal a közönség szavazata alapján a Mahasz Fonogram díját kapta „Az év dala” kategóriában.

A könnyűzene csillagai

A könnyűzene csillagai

Váci Mihály Kulturális Központ
  • Dzsesszénekesnő.
Vackor kalandjai

Vackor kalandjai

Nemzeti Táncszínház
  • Ének
Vackor kalandjai

Vackor kalandjai

Nemzeti Táncszínház
  • Ének
Vackor kalandjai

Vackor kalandjai

Jászai Mari Színház, Népház
  • Narráció
Vackor kalandjai

Vackor kalandjai

Nemzeti Táncszínház
  • Ének
Vackor kalandjai - Inversedance Fodor Zoltán Társulata

Vackor kalandjai - Inversedance Fodor Zoltán Társulata

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Ének
Vackor kalandjai Napsugár bérlet III.

Vackor kalandjai Napsugár bérlet III.

Nemzeti Táncszínház
  • Ének
Vackor karácsonya

Vackor karácsonya

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Főcímdal
Vackor karácsonya - Inversedance

Vackor karácsonya - Inversedance

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Főcímdal
Vackor Karácsonya • Inversedance – Fodor Zoltán Társulat

Vackor Karácsonya • Inversedance – Fodor Zoltán Társulat

Nemzeti Táncszínház
  • Főcímdal / Theme song
Zenés Újévköszöntés

Zenés Újévköszöntés

Csili Művelődési Központ
  • Énekesnő

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!



A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam, irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)

X